„Nem tudtam tükörbe nézni” – túl a legnehezebb évein, megjárta a poklot az egykori ferencvárosi kedvenc
Háfra Noémi egy interjúban bevallotta, fel akart hagyni a kézilabdázással.
Október 15-ig várják a fiatal diplomások jelentkezését.
„Egyedülálló karrierlehetőség, inspiráló közösség: elindult a jelentkezés a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram (MKÖ) 2023-as évfolyamába. Kalandra fel, fiatalok!” – így népszerűsíti közösségi oldalán egy videóban az ösztöndíjprogramot Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára.
Az államtitkár arra is kitért a felvételben, hogy a programba olyan 30 év alatti, diplomás, közigazgatás iránt érdeklődő fiatalokat várnak, akik legalább egy idegen nyelvet beszélnek.
A videóhoz fűzött kísérőszövegből kiderül, hogy Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram célja, hogy
és azért is egy jó karrierlehetőség, mert átmenetet biztosít az egyetem és a munka világa között. A felvételt nyert ösztöndíjasok 10 hónap leforgása alatt a szakmai képzések, a kulturális és közösségépítő események mellett érdemi munkatapasztalatot szerezhetnek itthon és külföldön egyaránt – írták.
Ahogy Fürjes ismertette, az ösztöndíjasok a 10 hónapból 7 hónapot magyar minisztériumokban, hazai közigazgatási intézményekben, míg három hónapot külföldön, magyar nagykövetségeken, európai uniós intézményekben töltenek.
Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy az ösztöndíjprogram teljes ideje alatt mentor segíti a gyakornokok munkáját. De a szakmai tapasztalat szerzés mellett szakmai előadások, csapatépítő hétvégék és kirándulások is várják a résztvevőket – tette hozzá.
A programra október 15-ig lehet jelentkezni az alábbi linken – olvasható Fürjes Balázs Facebook-oldalán.
Fürjes Balázs államtitkár ajánlását alább tekinthetik meg a programról:
Nyitókép: Fürjes Balázs Facebook-oldala